A templom építése és festése idejében Oravka az akkori Magyar Királyság Árva megyéjének egyik lengyel községe volt. A falut az 1585. esztendőben alapították. Árva északi része Oravka községgel együtt az árvái vár urainak hűbérbirtokát képezte; 1920-ban pedig Lengyelországhoz csatolták.
A templomot 1651-ben kezdték építeni, és itt szervezték meg az első katolikus egyházközséget azon a területen, amely most Lengyelországhoz tartozik. A templom építésének idejében Magyarországon III és IV Ferdinánd uralkodott, az ország nádora Pálffy Pál, az esztergomi érsek pedig Lippay György volt. A szentély története szorosan fűződik az ő nevükhöz, amint arról az itteni emlékek tanúskodnak. A XVII. sz. első felében a protestáns hitű várurak Luther tanainak terjesztői voltak. Árvai uradalmaikban is érvényesült az elv: akié a hatalom, azé a vallás. Az itteni területen két protestáns egyházközséget alapítottak.
1648-ban kezdi meg itt működését egy lengyelországi származású katolikus pap, Szczechowicz János, akit az esztergomi érsek az összes Árva-megyei katolikus plébánosává nevezett ki. Pálffy Pál nádor pártfogásba vette az árvái katolikusokat, és a király biztosította a lengyelországi papok szabad és nyilvános működését Árvában, Oravka pedig az ellenreformáció központja lett.
1651-ben a templom III. Ferdinándtól harangot kapott, 1653-ben pedig IV. Ferdinánd küldött két harangot. A három közül csak egy maradt meg a toronyban, kettőt az első világháború idején hadicélokra kellett beszolgáltatni. A megmaradt harang felirata: IV. Ferdinánd Magyarország és Csehország királya ajándékozott engem az árvái katolikusoknak az 1652. évben. Pálffy nádor ajándéka a bal mellékoltár, az orgonát viszont III. Ferdinánd adományozta.
A templom építését a toronytól kezdték, az annak alsó részében lévő előcsarnok kápolna gyanánt szolgált, ahol istentiszteleti szertartásokat tartottak a templom építésének befejezése előtt /1658/.
Az oltárok barokk stílusúak, a főoltárt Keresztelő Szt. János képe díszíti. A fából készült és festett szobrok főalakjai Szt. Szaniszló és Szt. Adalbert püspököket, a jobb- és baloldalon állók pedig Szt. István és Szt. László magyar királyokat ábrázolják.
A faliképeket nem egy időben festették, de egészében véve az összes festmény nagyon jól össze van hangolva, és a festők kiváló művészi érzékéről tanúskodnak. A festést 1711-ben fejeztek be.
A műemlék fő dísze a Keresztelő Szt. János misszióját ábrázoló nagyméretű képsorozat. Ezek életképek /14/ a bibliából idézett magyarázó szövegekkel.
A presbitérium és a hajó falainak alsó részét, valamint a templom hátsó felében a mennyezet alatti szegélyt szentek képei foglalják el. A képek szélére írt latin nyelvű szöveg /melyben ismétlődik az Ungaria, Hungaria szó, illetve annak rövidítése/ arról tájékoztat, hogy a szentek élete kapcsolódott Magyarország történelméhez, magyar vérűek vagy idegenek voltak, de szerepet játszották a magyar történelemben. A feltüntetett 40 „magyar” szent közül 36 az Árpádok korában élt.
A kórus homlokfalán különös képsorozat köti le figyelmünket: 10 festmény szöveg nélkül. A tízes szám és a jelenetek elemzése arra utal, hogy itt a tízparancsolatról kell a hívőnek elmélkednie. A kórus feljárója előtt egy kép a pokolra jutók gyötrelmeit mutatja.
A pártfogók emlékét hirdetik a templom mennyezete alatti íven látható címerek: baloldalon III. Ferdinánd címere, jobb oldalon Lippay esztergomi érseké. A kórus hátsó falán a Moniak lengyel család címere látható, akiknek Lipót király 1674-ben magyar nemesi címet adományozott. A képek
közötti falrészeket változatos ornamentikával díszítették. A mennyezet kazettás, a kazettákat a legváltozatosabb rozetták töltik ki, ami a reneszánsz művészetre emlékeztet.
1728-ban a fatemplomhoz kőkápolnát építettek. 1901-ben a régi barokk stílusú tornyot le kellett bontani, a mostani toronynak más formája van.
